ÉLETRAJZOM

 

Izgalmas életet éltem. Vadásztam Afrikában, a Sarkvidék közelében, pilótaként repültem kisrepülőgépeket, megmásztam a Kilimanjarót, gátakat építettem a dzsungelben, utat a magas északon, fúrtam kutat a sivatagban.

Hogy történt mindez?

1932-ben születtem Budapesten. Katonaiskolában tanultam őseim mesterségét, a vesztett háború után pedig Műegyetemre jártam. Ötvenhatban fegyvert fogtam, a forradalom leverése után nyugatra menekültem. Ekkor kezdődtek kalandjaim.

Kanadában találtam otthont, mérnöki képesítést szerezve a prérin, Newfoundlandon és Labradorban dolgoztam. Hét év múlva Afrikában vállaltam munkát. Volt saját tervező irodám, dolgoztam ENSZ tanácsadóként, és végül a Malawi-i egyetemen professzorként tartottam előadásokat.

Húsz év után visszatértem Kanadába és az egyik legjobb főiskolán tanítottam, ahonnan tanszékvezető professzorként mentem nyugdíjba.

Ekkor kezdődött el írói pályám. Először sci-fit és detektívregényeket írtam. A sikereken felbuzdulva áttértem a komoly történelmi regények írására és az utóbbi években belekóstoltam a költészetbe.

Azt a célt tűztem ki magamnak, hogy méltó emléket állítsak a Második Világháború hőseinek, akikkel a kommunista diktatúra gonoszul bánt.

 A mai napig több, mint harminc könyvem jelent meg, többségében angolul.

2014-ben végleg hazatelepültem, és azóta Budapesten élek múzsámmal, harmadik feleségemmel, Ilonával.

 

BIOGRAPY

  

Gabriel lived an exciting life. He piloted small aircraft; hunted big game in Africa, built dams in the jungle, roads in the arctic, and directed unusual engineering projects. 

Born in Hungary in 1932, a cadet at the elite military school of Nagykaroly during World War II. Later Gabriel studied at the Budapest University. Taking active part in the 1956 revolution, he defected to the West. In 1957 he immigrated to Canada and qualified as an engineer. After seven years, he got his first contract in Asia. For the next twenty-odd years he worked in Africa, Asia and the South Pacific as a consulting engineer, chief executive officer, United Nations advisor, and finally as a professor at Malawi University. In 1982 he returned to Canada and taught engineering at the best college in Toronto. Retiring in 1994 as the Chair of the Civil Engineering Department.

His first novel, A Bardán kapcsolat was nominated for the prestigious Zsoldos award in Hungary. His first English novel, Lucifer’ project, another sci-fi was published in the USA in 2004. To date he published more than thirty novels, in English and Hungarian.

His favorite genre is the historical novel, but had written mysteries, sci-fi and ventured into poetry as well. He also wrote several manuals and college textbooks.

In 2014 Gabriel moved to Budapest, lives there with his Hungarian wife Ilona.